Zala megye ezer éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás millenniumának tiszteletére. Főszerk: Vándor László, szerk: Kostyál László. Zalaegerszeg, Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2001; 30,2x21,5 cm, 378 pp, ISBN 7205 21 7. Ára: 4.900 Ft

 

A társadalomtudományok Zala megyei képviselői régi adósságuknak érezték önmagukkal és a szélesebb olvasóközönséggel szemben a megye monográfiájának elkészítését. A reprezentatív kötet ugyan nem monografikus jellegű, mégis e hiátus részbeni felszámolására tett kísérletként értékelhető. Az őskortól a rendszerváltásig összesen ötvenhárom tanulmány révén ismerhetjük meg e délnyugat-dunántúli megye történelmi előzményeit, ezeréves históriájának, kultúrájának legfontosabb vonatkozásait. A szerzők részben a megyei intézmények – levéltár, múzeumok, iskolák – munkatársai, részben helyi vonatkozású témák országosan elismert szakértői. A kronologikus szempontból csoportosított írások öt fejezetet alkotnak: Előzmények (a kezdetektől a magyar honfoglalásig); Zala megye kialakulásától a török háborúk kezdetéig (1000-1540-es évek); A török háborúk kora (1540-es évek-1690); Újjáépítés és a polgárosodás kezdetei (1690-1849); A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849-1990-es évek). A tanulmányokat számos fekete-fehér archív, illetve színes fényképfelvétel illusztrálja, és bőséges, az egyes fejezetek szerint csoportosított irodalomjegyzék egészíti ki. A kötet várhatóan hosszú ideig kiindulási pontként fog szolgálni a megye történetével foglalkozó tudományos kutatók és érdeklődők számára egyaránt.