Németh János: Gyökerek. Gondolatok családról, mesterségről, művészetről. Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, Zalaegerszeg, 2002; 27,5x21,5 cm, 159 pp, ISBN 963 7205 27 6. Ára: 3.500 Ft

Németh János Zalaegerszegen élő keramikusművész életét áthatja a szülőföld iránti szeretet. Visszaemlékezésében a cserepes-kályhás család sorsának, gyermekkorának bemutatásával főként szűkebb pátriája, Zala és Zalaegerszeg történetéhez szolgáltat adalékot.

Szeretetteljes humorral idézi meg az őt gyermekkorában körülvevő érdekes embereket, gimnáziumi tanulóéveit, majd a vidéki ifjú beilleszkedését a főváros és az Iparművészeti Főiskola életébe. Megismertet bennünket kedves tanáraival – Gádor Istvánnal, Borsos Miklóssal, diáktársaival, a diplomamunkáját bíráló László Gyulával, felvillantva az „ötvenes, hatvanas” évek keserveit, megalkuvásait is. Művészi útkeresését, kétségeit, sikereit egy-egy munkájának magyarázó leírásával érzékelteti. Megosztja velünk utazásainak élményeit, vendégkönyvének kedves beírásait.

Munkásságáról alkotott képünket Kostyál László művészettörténész összefoglaló tanulmánya, a róla szóló kritikák, írások válogatása, a hozzá írt versek, többek között Juhász Ferenc, Keresztury Dezső tollából, vendégkönyvének bejegyzései gazdagítják. A kötetet a művész archívumából válogatott 85 fekete-fehér kép és Zóka Gyula 47 színes műtárgyfotója illusztrálja.  Szerkesztette: Megyeri Anna