Kisfaludi
Strobl Zsigmond gyűjtemény
Kisfaludi
Strobl Zsigmond
1884-1975
Kisfaludi
Strobl Zsigmond, a 20. század egyik legjelentősebb, nemzetközileg
leginkább ismert magyar szobrásza a Zala megyei Alsórajkon született,
szegény vidéki tanító gyermekeként. Korán megmutatkozó
tehetsége a húszéves korában megkapott megyei ösztöndíj segítségével
bontakozott ki. Az Országos Mintarajz Iskolában – a Képzőművészeti
Egyetem elődjén – 1905-1908 között tanult. Műveivel
már 1905-től szerepelt kiállításokon, első jelentős
sikerét 1912-ben aratta Finálé c. szobrával, melyért
Rudics-díjat kapott. Ezt követően tanulmányutak keretében
járta be Európa nagyvárosait (Firenze, Róma, London, Párizs).
Fiatal
korában főleg portrékat és aktokat készített. Az I. világháborút
követően a legkeresettebb köztéri szobrászok közé
tartozott, ma is számos hősi emlékműve áll. 1921-ben
már a második gyűjteményes kiállítását rendezte
Budapesten. 1924-ben tanszéket kapott a főiskolán, a katedrát
ezt követően három és fél évtized után hagyta csak el.
1927-1928-ban angliai és amerikai utazáson vett részt, műveit
Philadelphiában aranyéremmel jutalmazták, Pittsburghban
megkapta a város aranykulcsát. 1931 és 1937 között több
alkalommal is hosszabban tartózkodott és dolgozott Angliában,
ahol a kor vezető személyiségei rendeltek tőle portrét
(Erzsébet hercegnő, György kenti herceg, G. B. Shaw, Jan
Hamilton, Earl of Athlone, Sir Oswald Mosley stb.). A szigetországi
sikerek és az 1937-es párizsi világkiállításon az Ad Astráért
megkapott aranydiploma itthoni hírnevét is tovább növelték.
A II.
világháborút követően is a kedvelt művészek közé
tartozott, elkészítette többek között a Gellért-hegyi
monumentális Szabadság szobrot és mellékalakjait, vagy
a Kossuth-szobrot a budapesti Kossuth térre. Munkáiból
1954-ben gyűjteményes kiállítást rendeztek a budapesti
Műcsarnokban, amelyet a Szovjetunió több városában, Prágában,
majd Pozsonyban is bemutattak. Egészen haláláig szorgalmasan
dolgozott, nagyszámú alkotása és megmaradt vázlata termékeny,
invenciózus alkotónak mutatják. Gazdag hagyatékából 1976-ban
nyílt meg az állandó kiállítás a neki mindig oly kedves Zala
megye székhelyén, a Göcseji Múzeumban.
Kisfaludi
Strobl Zsigmond a fiatalkori szecessziós próbálkozásoktól
eltekintve egész életében a klasszikus, akadémikus stílusirányzatot
követte. Vallomása szerint „az igazi művész legnagyobb
mestere a nagy természet”. Finom, érzékletes aktjai, elmélyülten
jellemábrázoló portréi, ragyogóan komponált, mozgalmas
szoborcsoportjai korának legjobbjai közé emelik, aki méltán lépett
a nagy elődök: Fadrusz János, Telcs Ede, Zala György örökébe,
és vált évtizedekre a magyar szobrászat zászlóvivőjévé.
|
 |
|