Megújult portréfestmény
2012. június 14.
Donát János: Kovásznay Kováts Mojzes arcmása
Kovásznay Kováts Mojzesnek a neves Donát János által, vászonra festett, 59,4x47,3 cm-es arcképét a Göcseji Múzeum képzőművészeti gyűjteménye K.81.13.1. leltári szám alatt tartja nyilván. A múzeumba 1981-ben került a hajdani Kehidakustányi Községi Tanács ajándékaként, négy másik portréval együtt, melyek közül egy hasonló korú asszonyt ábrázoló kép mind a festői stílus, mind a méret és a keretezés, mind a szimmetrikus beállítás alapján párdarabjának tekinthető. Az elmúlt három évtizedben kevés figyelem irányult rá, sőt, festője is ismeretlenként volt feltüntetve a leltárkönyvben, noha a festmény szignált (a párdarabja nem). A szignó szerint: „Donat academicus viennensis pinxit 1814”. 2011-ben levelet kaptunk az ábrázolt külföldön élő leszármazottjától, aki – bár hiányos ismeretekkel rendelkezett róluk – érdeklődött az őseit megörökítő festmények felől. Információi alapján érdekes történet bontakozott ki egy, az erdélyi Kovászna megyéből Pestre költözött középnemesről, akinek utódai kerültek a Zala megyei Kehidára. A kép hátsó oldalának felirata: „Barátosi Kovásznai Kováts Mojzes; szül. 1733 + 1825. Erdélyből Barátosról Pest megyébe 1750dik évben áttelepült ág törzse.” Új lakóhelyén eredményes gazdálkodása következtében meglehetős jómódra jutott, pesti palotáját Hild Józseffel terveztette, s arcmását nem csupán feleségével, hanem kislányával együtt a jó nevű Donáttal készíttette el. Kováts Mojzes felesége Simonides Zsófia volt, a lányukról, Júliáról készült portrét a Nagyházi Galéria 2001-ben aukcionálta, ennek sorsáról sajnos nem tudunk. A családfőről készült portré másolata az említett leszármazott birtokában van, azon nem szerepel szignó.
Donát János (1744-1830)fontos szerepet játszott a hazai festészet történetében. A bécsi akadémián tanult, évtizedeken át a császárvárosban működött, majd 1810-ben már idősebb korában, Kazincy Ferenc ösztönzésére költözött Pestre, ahol korának egyik legjobb portréfestője lett. A reformkor több neves személyiségét is portretírozta, művészete fontos állomás volt a hivatalos arckép műfajának fejlődésében, dacára annak, hogy viszonylag kevés, mintegy kétszáz képe ismert. Éppen ezért a most a figyelem fókuszába került, múzeumunk gyűjteményében lévő családi kettős arcmás nagy jelentőséggel bír mind a Donát oeuvre-, mind egy hazai középnemesi família lehetőségeinek és igényeinek vonatkozásában. Kováts Mojzes portréja a Synthese kft. ügyvezetője, Velledits Lajos restaurátor művész közreműködésével, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően került a közelmúltban méltó felújításra.
A restaurálási dokumentáció itt tekinthető meg!
Szólj hozzá te is!
Hozzászólni csak regisztrált felhasználók tudnak! Talán nem vagy regisztráva, vagy csak nem jeletkeztél be? Kattints a regisztrávió vagy a bejelentkezés gombra.