Helytörténeti
tárgyi gyűjtemény
A
gyűjtemény törzsanyagát főként a gimnázium „régiségtárá”-tól
örökölt fegyver - és pecsétgyűjtemény alkotta. Nem
tudni pontosan, a későbbi múzeumnak mekkora részét
képezte a „régiségtár” anyaga, s fennmaradt leltárok híján
azt sem, hogy 1913-tól Halis István, majd a múzeumőrnek
kinevezett kegyesrendi tanárok mekkora, s milyen jellegű
anyagot gyűjtöttek. A gimnázium udvari részében
berendezett 4 szobában őrizték, s mutatták be – egyre zsúfoltabban
– a múzeum teljes anyagát.
A
II. világháború alatt feldúlt gyűjteményből
megmaradt műtárgyakat a múzeum államosítása után Kerecsényi
Edit szakcsoportok szerint osztályozta, a néprajzi gyűjteménytől
különválasztva az elődöktől örökölt fegyvergyűjteményből
–néhány értékes céhemlékkel kiegészítve – hozta létre
a helytörténeti tárgyi gyűjteményt.
Az
1960-es években a tervszerű gyűjtés eredményeként
megtízszereződött a műtárgyak száma. Jelentős
ipartörténeti együttes jött létre: közel kétezer a kanizsai
mesterektől ajándékba kapott és vásárolt csizmadia, cipész,
kovács, kötélverő, szitás, kádár, bádogos, kézimunka
előnyomó, kalapos, cukrász s egyéb műhelyekből
származó szerszámok s műhelyberendezések száma.
A
gyűjtemény páratlanul gazdag a századforduló emlékeiben:
jelentős számú bútort, lakásfelszerelési eszközt, használati
tárgyat, játékot, lakástextíliát, viseleti darabot őrzünk,
neves kanizsai családok s polgárok által adományozott gazdag tárgyegyütteseket,
hagyatékokat.
Jelenleg
a gyűjteményben több mint 7000 tárgyat tartunk nyilván.
Képzőművészet
A
gyűjtemény törzsanyaga 1945 előtti és főleg a
kanizsai várral kapcsolatos metszeteket és néhány helyi
művész festményeit tartalmazza. Az 1960-as évek második
felében felerősödött az állandó Városi Képtár létrehozásának
szándéka és több központi és helyi forrásból vétel vagy
ajándékozás révén kezdték gyarapítani a gyűjteményt.
Ezek az alkalomszerű szerzemények természetesen magukban
hordozták az esetlegességet. Mindezek ellenére számos hazai,
kitűnő kvalitású alkotással sikerült így a gyűjteményt
gyarapítani: Benczúr Gyula, Székely Bertalan, Egry József. Gulácsy
Lajos, Barcsay Jenő stb. műveivel. Jelentős
provinciális barokk faszobrok is kerültek ekkor a múzeumba. A
gyűjtemény értékét nagyban növeli az is, hogy több
Nagykanizsáról elszármazott, vagy a városhoz kötődő
művész: pl. Ősze András, Sass Brunner Erzsébet,
Brunner Erzsébet az életművét bemutató alkotásait ajándékozta
a városnak.
A
gyűjteményben jelenleg 960 a leltározott alkotások száma.
Metszetgyűjtemény
Grünhut Alfréd módos gabonakereskedő,
bankár volt Nagykanizsán a 20. század elején s egyben a
város ismert műgyűjtője. A Zala tudósítója
1912-ben így számolt be a nála tett látogatásról: “ száz
meg száz csatakép, sok régi fegyver, százados arcképek egész
sorozata elevenedik meg szemünk előtt… Felvonul most előttünk
egész légiója a magyar pénznemeknek…” A cikk írója azt
tanácsolta a városnak, hogy alapítsanak múzeumot Grünhut régiségeiből,
kincseiből. A gimnáziumi régiségtárra alapozva létrehozott,
Halis István által vezetett városi múzeum és könyvtár gyűjteményét
1919-20-tól gyarapította a Grünhut által ajándékba adott,
ill. tőle megvásárolt híres metszet és numizmatikai gyűjtemény.
A Thúry György Múzeumban 1955-ben
elkülönített képzőművészeti gyűjtemény törzsanyagát
néhány helyi művész festményén kívül ez a metszetgyűjtemény
alkotta. Az együttes történelmi tárgyú, főként a
kanizsai várral kapcsolatos XVII. századi rézmetszetekből,
rézkarcokból, s néhány, ezek alapján készült XIX. századi
akvarellből, litográfiából áll.
A szakkönyvtár gerincét három kutatási terület, néprajz-, régészet- és történettudomány alkotja a hozzátartozó lexikonok, összehasonlító irodalom és folyóirattárral együtt. Külön említést érdemelnek a helyi kiadású nyomdatermékek, valamint a nagykanizsai iskolák értesítői, évkönyvei.
A néprajzi jellegű könyvállomány
megközelíti a 3000 kötetet, kiemelkedik belőle a tárgyi néprajzzal
foglalkozó bőséges szakirodalom. Ezek közül is a
legnagyobb számú a népi építkezés, gyermekjáték, szőttesek,
hímzések, népművészet, népviselet, népzene, népszokások
és a különböző népi kismesterségek, takács, fazekas, fésűs,
csizmadia, szűcs, kádár témákat feldolgozó mű.
A régészeti tárgyú irodalom megközelíti
az 1500 kötetet. A művek áttekintést adnak a Kárpát-medence
őskori, ókori és középkori régészetéről egyaránt.
Ezek közül kiemelkednek a környező országok által
kiadott későbronzkorral és vaskorral foglalkozó munkák.
Történettudományi témájú szakkönyveink
felölelik a magyar és egyetemes történelem teljes időszakát
az őskortól a modernkorig. Bőséges irodalom áll
rendelkezésre a történelemtudomány társ- és segédtudományainak
köréből is (numizmatika, heraldika, oklevéltan, filozófia,
statisztika, szociológia stb). Az anyag nagyobb része az újkorral
foglalkozik. A nagyszámú helytörténeti témájú irodalom és
a nagykanizsai nyomdák (Markbreiter, Wajdits József, Fischel Fülöp
könyvnyomdája, a Gutenberg nyomda és a Zalai nyomda Rt stb.)
XIX. és XX. századi termékeinek kemelkedően fontosak
ebből a gyűjteményi részből.Itt találhatók
Halis István, Hoffmann Mór, Makoviczky Gyula helytörténeti témájú
könyvei és cikkei, városi szabályrendeletek, a nagykanizsai
egyesületek alapszabályai és egyéb igényes irodalmi kiadványaik.
Folyóirattárunkban a helytörténeti kutatás
szempontjából fontos helyet foglal el a Megyei Levéltár kiadásában
1974-től megjelenő Zalai Gyűjtemény, valamint a
Zala Megyei Múzeumok igazgatósága által megjelentett Zalai Múzeum
és Zalai Kismonográfiák sorozata.
A piarista tanárok által létrehozott szerény néprajzi gyűjtemény a háborús években elpusztult. Az államosítás után kinevezett első igazgató Szentmihályi Imre néprajzos volt, de alig kezdte meg munkáját, Zalaegerszegre helyezték. Az őt 1950-ben néprajzosként is követő Kerecsényi Edit gyűjtőkörzetéhez akkor a kanizsai, letenyei, 1962-ig pedig még a csurgói járás tartozott. E 12 év alatt az alábbi településeken lelkes honismereti kutatók segítségével, a néprajz szinte minden területére kiterjedő sokrétű felderítő munka folyt. Így Kiskomárom- Galambok, valamint Nemespátró- Csurgó és környékük népviseletéről, fehérhímzéséről, gazdálkodásáról, a muramenti horvát falvak néprajzi sajátosságairól, az erdőben különösen gazdag települések gyűjtögető – vadfogó gazdálkodásáról és a legjelentősebb kismesterségekről (főképp a fazekasságról és takácsmesterségről)
A jelenleg 14.906 db-os gyűjtemény a
néprajztudomány csaknem teljes területét felöleli.
Leggazdagabb a viseleti, a szőttes, a kismesterségek és a népszokások
gyűjteménye, de a hajdani hatalmas uradalmak pásztorainak
hagyatékából is szebbnél-szebb karcolt, vésett, spanyolozott
díszű darabokat őriz.
Numizmatikai
gyűjtemé
Nagykanizsa
városa 1922-ben megvásárolta Grünhut Alfréd bankár jelentős
numizmatikai gyűjteményét, melyet 1964-ben a Városi Tanács
átadott a múzeumnak. A mintegy 4000 darabos együttes tette
kiemelkedővé a numizmatikai anyagunkat, mely a Dunántúl
egyik meghatározó gyűjteményévé fejlődött. A Grünhut-
féle anyag pénzeket és emlékérmeket tartalmaz. Előbbiek
– és ez a kollekció erőssége – időben nagy
korszakot ölelnek fel. Görög és római vereteket, közép- és
újkori magyar pénzeket találunk az együttesben. Külön meg
kell említeni, hogy az Árpád-kori pénzek és a vegyesházi
veretek sorozata csaknem teljes és az erdélyi fejedelmek pénzei
is ritkaságszámba vehetők.
Azóta
a gyűjtemény elsősorban pénzleletekkel gyarapodott,
melyek szinte teljessé tették a közép- és újkori részt (pl.
Kerkaszentkirály, Őrtilos, Becsehely, Rigyác, Letenye).
Ezen kívül ajándék révén is fejlődött az anyag (pl.
Molnár János, torontói lakos, Magyar Éremgyűjtők
Országos Egyesületének nagykanizsai csoportja, Városvédő
Egyesület ).
Jelenleg
a gyűjtemény 9100 darabot számlál.
Régészeti
gyűjtemény
A város és környékének
régészeti kutatása rövid múltra tekint vissza. Az első kísérletre
1935-38 között került sor, amikor Makoviczky Gyula tervbe vette
a kanizsai vár feltárását és bemutatását. Terve nem vált
valóra.
Talán a legjelentősebb
leletmentést 1953-58 között Méri István ( Magyar Nemzeti Múzeum
) vezette, aki a gyárbővítésekkel veszélyeztetett
kanizsai várról szeretett volna minél többet megtudni. Kerecsényi
Edit 1958-ban Letenyén tárt fel egy 9. századi temetőt,
Parádi Nándor pedig Letenye- Szentkeresztdombon egy
kerek-templomot. Ugyanitt Kalicz Nándor az őskori emlékeket
mentette meg. Müller Róbert pogányszentpéteri leletmentése érdemel
még említést. 1975-ben került a múzeumhoz az első régész,
Horváth László személyében, aki korábban keszthelyi muzeológusként
szabadsága ideje alatt tárta fel a magyarszerdahelyi kelta és római
temetőt. Az első időszakban bejárta a múzeum gyűjtőterületét
( Dél-Zalát ) és feltérképezte a régészeti lelőhelyeket.
Mintegy félezer különböző korszakba tartozó lelőhelyet
talált, amelyek közül az elmúlt évtizedekben csaknem 60
helyen végzett leletmentést, vagy tervásatást. Rajta kívül több
régész tevékenykedett vidékünkön, mindegyik a maga kutatási
területének megfelelő lelőhelyet feltárván. A 10 évig
tartó kis-balatoni ásatások és a Hahót környéki mikrorégiós
kutatások is a gyűjtőterületen zajlottak és a múzeum
gyűjteményét gyarapították.
A fontosabb ásatások
a következők voltak: Kalicz Nándor: Nagykanizsa- Sánc,
Becsehely (rézkor, újkőkor);
Horváth László: Miklósfa (kelta temető), Nagykanizsa-
Billa (rézkor), Nagykanizsa- Inkey kápolna (rézkor-római kor),
Nagykanizsa- Katonatemető,- Alsóerdő,- Felsőerdő,
Nagyrécse, Gelsesziget (római halomsírok), Nagykanizsa- Bilkei-
dűlő (késő bronzkor), Sormás, Újudvar, Hosszúvölgy
(római), Kiskanizsa (kelta), Palin (újkőkor),
Magyarszerdahely (kelta és római); Vándor László: Újudvar,
Romlott vár, Bajcsa, Nagykanizsa- Tungsram ( középkor ).
1999. augusztusában
elkezdődtek az M7 és M70 autóutak megelőző régészeti
feltárásai, melyek hatalmas mennyiségű leletanyaggal
gyarapítják tovább a gyűjteményt.
A múzeum régi törzsanyaga
nagyrészt őskori, ismeretlen lelőhelyű kőeszközökből
állt. Jelenleg a beleltározott régészeti tárgyak száma 48.
000.
Történeti
dokumentációs tár
A
gyűjtemény alapját Bátorfi Lajos a Zalai Közlöny
szerkesztője 1885-ben hozta létre amikor a Kegyes tanítórendi
gimnázium „régiségtárá”-nak az addigi több mint ezer
darabos numizmatikai gyűjtemény mellé 87 különböző
régi okmányt és nevezetesebb kéziratot ajándékozott.
Az 1913-ban elsőként kinevezett könyvtáros és múzeumőr,
Halis István majd a kegyesrendi tanárok gondozták és gyarapították
a gyűjteményt.
Kanizsa
városa 1939-ben adta át a múzeumnak a városi levéltár 1850
előtti muzeális értékű iratainak egy részét.
A
II. világháború utolsó napjaiban súlyos veszteség érte a gyűjteményt,
a német, majd a bolgár csapatok számos iratot, könyvet tüzeltek
el.
Az
anyag tudományos igényű feldolgozására, leltározására
az 1950-es években került sor. A megmaradt várostörténeti értékű
kéziratos könyvek, tanácsjegyzőkönyvek, céhiratok, szerződések,
periratok, 1848-49-es kéziratok s nyomtatványok együttese képezi
azóta is a gyűjtemény legértékesebb magját.
Az
1970-es évektől jelentős mértékben, de főként
családi adomány útján gyarapodott a tár. Több ezer az
1870-es évektől az 1950-es évekig terjedő időszakból
származó, neves kanizsai fényképészek által készített fotót
(városképek, családi felvételek), s nagyszámú kanizsai, s
Nagymagyarország különböző helységeit ábrázoló századfordulós
képeslapot őrzünk.
Jelentős
a század elejétől kezdődően a szinte napjainkig
tartó időszakból származó plakátok, aprónyomtatványok
(meghívók) együttese. Kanizsai családok, iskolák, egyesületek
irategyüttesein kívül nagyszámú I. és II. világháborús
emléket, közel ezer vasúttörténeti dokumentumot tartalmaz a
gyűjtemény.
Jelenleg
7229 tételen több mint 19000 dokumentumot tartunk nyilván.